jaipur

Tegnap megígértem a tenyérjóst......íme röviden...


Bunty ötlete volt hogy menjünk el, de leginkább ő volt kiváncsi a saját jövőjére.

Ha jól emlékszem, akkor én eddig sem fordultam ilyen itézményhez és nagyon valószínűnek vélem, hogy ezután sem fogok.

A tudós ember nem mellesleg ékszerész volt és a problémák megoldását természetesen különleges drágakövek viselésében határozta meg. Nekem rubintot és még valamilyen más, általam nem ismert követ írt fel, mint elkerülhetetlenül szükséges kelléket az élet további elviseléséhez.

Ez a csekélység 15000-35000 rúpiába került volna (durván, szorozva öttel, hogy forintra átváltsuk) , attól függően, hogy milyen minőségű a drágakő.

Örömmel jelentem a családom anyagi helyzetéért aggódóknak, hogy nem vásároltam tőle semmit.

Mondott néhány olyan dolgot a természetemre ill. egészségemre vonatkozóan, ami betalált, de olyanokat is, ami nagyon nem. Kb annyira állja meg a helyét, mint a horoszkópok.

Klisék szerint dolgoznak. Aki jól csinálja, az biztosan jobban ráérez, hogy melyik klisé illik az adott emberhez.

Az én esetemben pld előkapta azt a két szimptómát, amely klasszikusan a szorongó emberek problémája. Mindezt megfűszerezte még azzal a sztereotípiával, hogy nem teszek a férfiak kedve szerint –akármit is jelentsen ez- ami ugyebár az itteni emberek előítélete a nyugati nőkkel szemben.



Mindazok ellenére, hogy végig éreztem, hogy parasztvakításban van részem, mégis volt valami késztetésem arra, hogy mégis ki kellene próbálni azt a csodakövet. Ilyen a kisértés. Szerencsére elég nagy összeget mondott ahhoz, hogy ne nyomjam meg az igen gombot. Ilyen a realitás.



A szolgáltatásért nem kért ellentételezést. Gondolom, hogy beleszámolta a jövendőbeli hasznába, amit nem sikerült realizálnia, mert nem vettünk végül semmit.

Az ezüst és smaragd ékszerek után mutattunk nagyobb érdeklődést, de elég drágának tűnt minden és egyébként is az első adandó alkalomnál a nők nem vásárolnak ruhát, ékszert, parfümöt etc. Először felmérik a terepet és utána döntenek.

A mai nap ezt a stratégiát igazolta.



Ma Jaipur került terítékre. Tudtuk, hogy egy napba csak limitáltan férnek bele a látványosságok, így választanunk kellett, hogy mit szeretnénk feltétlenül megnézni. A választás a Jaipuri Erőd-re esett.



Bunty felvitt bennünket az erődhöz és jó szokásához híven minden tudnivalót elmondott előre. Mit csináljunk, mit ne csináljunk, mire figyeljünk, mi mennyibe kerül....etc.........



A Jaipuri Erőd egyik sajátossága, hogy a parkolóból elefántháton lehet felmenni a bejárathoz. Nem kötelező, de ahogy érzékeltem, majdnem mindenki ezt választotta. Az ár elég elfogadhatónak tűnt. Maga a helyzet mindenképp turisztikus és az állatvédők biztosan ellenzik is mindezt, de Bunty azzal dumált rá bennünket, hogy a kormány szabályozta a helyzetet, mely szerint egy elefánt napi két túrát tehet.



Suzanne rá akart venni arra, hogy adjam oda a fényképezőgépemet az előttem haladóknak, hogy készítsenek képet rólunk, de ez az ötlet nem aratott nálam nagy sikert.

Helyette azt javasoltam, hogy az előttünk lévő fiúkat (skót egyetemisták) vegyük rá arra, hogy cseréljünk párt, így mindketten tudunk a másikról fotót készíteni. (Logisztikából mindig jó voltam.  ) Ez mindenkinek megfelelt.



Túlestünk az elefántháton utazáson is. Nekem viszonylag jól sült el. A skót fiúval 15 percben kitárgyaltuk az indiai kalandokat, beleértve az indiai emesztési problémák poklának minden bugyrát. Suzanne nem járt ilyen jól, mert az ő elefántjuk kétszer tüsszentett és totál beterítette őket. Amikor leszálltak , mindketten undorkodva törölgették magukat és a fényképezőgépeiket.



Itt nem volt vezetőnk, azért én az audioguide mellett döntöttem, míg Suzanne szokásához híven hezitált egy fél órát, majd ő is kivett egy szerkezetet.

Aki nem ismerné, ez úgy működik , hogy a műemlék különböző pontjain jelölve vannak számok, ahol az ember meghallgatja a számhoz rendelt infot. Elég profi....márha az ember megtalálja a soron következő számot.

Ezzel jelentős problémáim akadtak, többször reménytelenül eltévedtem. A térbeli tájékozódási képességem kevésbé jó. 



Erődről képek mellékelve.....jól döntöttünk, nagyon szép volt.......bár európai ízlés számára kissé túldíszített.



(képek a blog végén !!!!)


Ebédre az óvárosba mentünk egy LonlyPlanet által javasolt étterembe. (LMB a neve) Nem túl olcsó, nem túl izgalmas, totál vegetáriánus helynek bizonyult. Számomra a légkondicionálás jelentette az egyedüli a plusszt.



Ezután következett a bazár. Szerintem ez a világon mindenütt kihívás a fehérember számára, de itt mintha az átlagosnál is nehezebb lenne megküzdeni a helyzettel. Végtelen bűz, kosz, szemét és tömeg közepette túlcsicsázott ékszerek, textilek...etc....

Három óra reménytelen barangolás után még mindig csak egy-egy sál tulajdonosai voltunk.

India Utazó ismerősöm ezt egyszerúen csak Pokol-nak hívja. Elég pontos definíciónak tűnik számomra is.

Szerencsére Suzanne-nak volt egy mentőötlete és elmentünk egy Skála Áruház félébe (department store) , ahol államilag fixált áron kínálnak kézműves termékeket.

Azt most nem írom le, hogy mit vásároltam, csak annyit, hogy elégedetten távoztunk mindketten.

Textilt ugyan nem sikerült vásárolni, mert egyetlen ágytakaróra fájt volna a fogam, de azt hihetetlen összegért kínálták. (25000 rúpia = 125 000 ft)



A sofőrrel megbeszélt helyre biciklis riksával haladtunk át. Előre megegyeztünk az árban, de kettőnket átvinni egy cingár pasinak bicajjal nem kis mutatványnak mutatkozott. Megegyeztünk, hogyha tényleg el tud vinni minket, akkor dupla árat fizetünk neki az emberfeletti tevékenységért.

Elvitt, megdupláztuk a díját és nagyon örült.

Íme a link a képekhez....jaipur....